Földmérés Budapesten: forduljon hozzánk!

Építkezni szeretne, de a földterületen nem tisztázott a telekhatár, és emiatt nem tudja elkezdeni a munkálatokat? Ebben az esetben a földmérés segít, de csak akkor, ha tapasztalt, megbízható szakemberek végzik el ezt a feladatot.

Manapság egyre gyakrabban hallhatunk építőipari beruházásokról és ipari létesítmények tervezéséről. Bármilyen építkezéshez – legyen az magánszemély, vagy cég által elindított beruházás – az első lépés a tervezés, az engedélyek beszerzése, de emellett az egyik legfontosabb feladat a terület kialakítása, amelynek méreteit földmérés segítségével lehetséges megállapítani. Ezt természetesen kizárólag képzett és lehetőleg tapasztalt földmérők végezhetik el, hiszen egyrészt ők rendelkeznek az ehhez szükséges műszerekkel, de ami fontosabb, tudással is.

Sok esetben tapasztalhatjuk azt, hogy a földterület minőségi feltüntetése, vagy használatának célja megváltozott az idők során – ilyenkor szintén szükséges a földmérők bevonása. A szabadon álló területeknek egyre inkább növekszik a kihasználtsága az építési területté minősítéssel. A beruházások telekhatárainak kijelölése szintén csak földméréssel végezhető el. Változhatnak a tulajdoni viszonyok, felmerülhet a terület-megosztási igény is, amelyet szintén a földmérés segítségével lehetséges megvalósítani. Bármilyen, a tulajdonnal és a telekhatárral kapcsolatos, vitás kérdésben az egyetlen biztos módszer a földmérés, de ugyanez a helyzet, ha földterületek bővítéséről, illetve átminősítéséről van szó.

Ha megtörtént a földmérés, akkor a földhivatali bejegyzés is megoldható, ez pedig gyakorlatilag elengedhetetlen feltétele az építkezéseknek, az egyéb beruházásoknak, valamint az ezekhez szükséges hitelfelvételnek.

Bármelyik, fentebb felsorolt esettel is álljon szemben, ha földmérőre van szüksége, cégünkre számíthat! Földmérést Budapesten és közvetlen vonzáskörzetében végzünk, de szükség esetén az ország bármely pontján számíthat a szolgáltatásaink megbízhatóságára. Ha szeretné igénybe venni szolgáltatásainkat, keressen bennünket elérhetőségeinken!

A földmérést Budapesten érdemes olyan szakemberekre bízni, akik rövid időn belül vállalják e feladat elvégzését!

Építkezni szeretne, de a telekhatár nem tisztázott, és emiatt nem tudja elkezdeni a munkálatokat? Netán telekkitűzésre, telekalakításra, telekmegosztásra, vagy -összevonásra, illetve más, a földmérők hatáskörébe tartozó feladat elvégzésére lenne szüksége? Bízza szakértő földmérőkre a munkát!

Napjainkban is sokszor hallhatunk építőipari beruházásokról és ipari létesítmények tervezéséről, de természetesen a magáncélú ingatlanok építése is szakadatlanul folyik. Bármilyen építkezés esetében – legyen az magánszemély, vagy cég által elindított beruházás – az első lépés a tervezés, az engedélyek beszerzése, de emellett az egyik legfontosabb feladat a terület kialakítása, amelynek méreteit és pontos határait a földmérés segítségével lehet megállapítani. Ezt természetesen kizárólag képzett és lehetőleg tapasztalt földmérők végezhetik el, hiszen egyrészt ők rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel, és – ami fontosabb – tudással.

Rengeteg olyan feladat van, amelyet kizárólag földmérők végezhetnek el, ami egyrészt visszavezethető a bürokráciára, másrészt a tapasztalatra. Sokszor fordul elő például, hogy a földterület feltüntetése, vagy használatának célja megváltozott az idők során – ilyenkor szintén szükséges a földmérők bevonása. Egyre inkább növekszik a szabadon álló területek kihasználtsága, amit építési területté minősítéssel érnek el; e beruházások telekhatárainak kijelölése is csak földméréssel végezhető el. Változhatnak a tulajdoni viszonyok, de felmerülhet a terület-megosztási igény is, amelyet szintén a földmérés segítségével lehetséges megvalósítani. Bármilyen, a tulajdonnal és a telekhatárral kapcsolatos, vitás kérdésben az egyetlen biztos módszer a földmérés elvégeztetése, de ugyanez a helyzet, ha földterületek bővítéséről, illetve átminősítéséről van szó.

Ha megtörtént a földmérés, akkor a földhivatali bejegyzés is elindítható, ez pedig gyakorlatilag elengedhetetlen feltétele az építkezéseknek, az egyéb beruházásoknak, valamint az ezekhez szükséges hitelek felvételének.

Bármelyik, fentebb felsorolt esetben is szeretne szakértőket bevonni, illetve, ha földmérőre van szüksége, cégünkre számíthat! Földmérést Budapesten és közvetlen vonzáskörzetében végzünk, de szükség esetén az ország bármely pontján számíthat ránk. Teljes körű szolgáltatást nyújtunk a telekkitűzéssel, telekalakítással, telekmegosztással, vagy -összevonással, illetve más, a földmérők hatáskörébe tartozó feladat elvégzésével kapcsolatban. Válasszon Ön is bennünket, bízzon meg minket a földmérési munkák elvégzésével, és garantáljuk, hogy elégedett lesz, hiszen áraink kedvezőek, rövid határidővel dolgozunk, szolgáltatásaink pedig elsőrangúak!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a földméréssel kapcsolatban, illetve, ha szeretne megbízást adni cégünknek, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot!